Mikor érdemes párkapcsolati coach segítségét kérni?

Azt tapasztalom, hogy a párok gyakran az utolsó pillanatban – vagy még annál is később – kérnek segítséget. Ilyenkor már inkább csak azért érkeznek, hogy tiszta legyen a lelkiismeretük: ők megpróbálták, mindent megtettek, hogy megmentsék a kapcsolatukat. Pedig a valódi változás kulcsa sokkal korábban lenne elérhető.
Amikor elkezdjük megfogalmazni, mit nem szeretünk a másikban, mit hiányolunk évek óta, mi az, ami nem vagy rosszul működik számunkra, ez az a pont, amikor egy hozzáértő külső személy segítségével még érdemben lehet korrigálni. Ilyenkor még akarjuk, hogy működjön. Ilyenkor még nem merült le teljesen a szeretet hordó – vagyis könnyű újratölteni. Ebben segíthet a párkapcsolati coaching, ahol biztonságos térben lehet kimondani a kimondhatatlant.
Ilyenkor még az imádott férfit is könnyebb „elcitálni” egy terápiára vagy coachingra, mert általában ők azok, akik nehezebben szánják rá magukat. Sok férfi számára ez olyan, mintha foghúzásra mennének: nehezebben nyílnak meg, nehezebben beszélnek érzésekről, intimitásról.
A Nő mint mozgatórugó
Úgy vélem, a Nő a család és a kapcsolat mozgatórugója. Nagyon sok minden múlik rajtunk – néhány extrém esettől eltekintve. A kapcsolat egy csapatjáték: ha a Nő elkezd változni, változtatni, az csodákat eredményezhet. Egy kapcsolatban egy zsákban mozgunk: ha a Nő mocorog, a férfinak is muszáj lesz.
Tudni kell azt is, hogy ha az egyik fél valamit kifogásol, biztos, hogy a másik oldalon is vannak sérelmek. Lehet, hogy nem ugyanazok, de vannak.
A másikat megváltoztatni nem lehet – magunkkal érdemes kezdeni
A másikat megváltoztatni nagyon nehéz – ne is így fogjunk hozzá. Érdemes magunkkal kezdeni, ami mindig kifizetődő. Hiszen a társunk sem egy lestrapált, rosszkedvű, magával nem harmóniában lévő nőhöz kötötte az életét. Ő egy kedves, külsejére adó, élettel teli, csodás nőt szeretett meg.
Mi a legjobb befektetés? Az, amit magunkra fordítunk – akár maradunk a kapcsolatban, akár kilépünk belőle. Legyen az önismeret fejlesztése, egészségesebb életmód kialakítása, vagy akár a külsőnk megújítása, amelyben a stílustanácsadás is hatalmas támogatást adhat.
Amikor újra töltődünk, a kapcsolat is újraéled
Fontos, hogy kerek egésznek érezzük magunkat: akire jó ránézni, akivel jó beszélgetni, akinek öröm a társaságában lenni. Ha elkezdünk újra töltődni és kiteljesedni, az beindítja a férfi „programot” is. Ilyenkor újra meghallja, amit kérünk, újra megdicsér, bókol, virágot hoz.
Mikor kérj segítséget?
Hölgyek, mindenkit arra buzdítok: amikor még kicsi a „baj”, amikor még működik a kapcsolat, akkor kérjetek segítséget. Ne akkor, amikor már annyi falat húztunk magunk köré, hogy szinte lehetetlen ledönteni őket.
Előfordul, hogy nem tudunk ösztönösen jól viselkedni egy kapcsolatban. Ezért fontos, hogy tudatossá váljunk, és kezünkbe vegyük a sorsunkat. Vállaljunk felelősséget érte.
Segítséget kérni bátorság, józanság és változtatni akarás. Ez az első szükséges lépés a teljes élet felé.
Ha szeretnél támogatást a kapcsolatodban, keress bátran: +36 30 514 07 27